Számolj utána! Mechanikus számológépek A-tól C-ig címmel új időszaki kiállítást nyitott a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság március 9-én, Szegeden, a Társaság által létrehozott és gondozott Informatika Történeti Kiállítás területén.

A 11 órától tartott sajtótájékoztatón Alföldi István ügyvezető igazgató köszöntötte a résztvevőket, és válaszolt a sajtó kérdéseire. Elmondása szerint a múlt évben jelent meg egy cikk Kürti Sándor gazdag számológép gyűjteményéről, amely addig csak a Kürt Zrt. székházának vendégei számára volt látható, de a cég költözése miatt a kollekció sorsa bizonytalan volt, bemutatására esély sem mutatkozott.

Másként gondolta ezt az NJSZT, amely időt, pénzt és fáradságot nem kímélve biztosította a méltó helyet a gyűjteménynek és megrendezte a kiállítást. Így története során először, professzionális múzeumi körülmények között, a teljes nyilvánosságnak mutatkozhat be a közel félszáz darabból álló mechanikus számológép kollekció, amely a leghíresebb gyártók, így az Odhner, a Brunsviga és a FACIT alkotásaiból válogat, s egy évszázad kalkulátorait mutatja be. Az áram nélkül is működő, különleges szerkezetek megfelelnének funkciójuknak akár egy „posztapokaliptikus jövőben” is, hiszen sok közülük 60-80 éve is megbízhatóan működik.

A Számolj utána! kiállítás ideális helyszínen látható: az NJSZT állandó kiállítása mellett, amely ezer négyzetméteren mutatja be a modern informatika teljes történetét, világszínvonalon – és világritkaságként a kelet-európai és a nyugati informatika emblematikus tárgyait azonos gazdagságban felvonultatva. Így megtekinthetjük azokat az elektronikus számológépeket, zsebszámológépeket és számítógépeket is, amelyek a 70-es, 80-as évek során lassan feleslegessé tették a sokszor évtizedekig készített mechanikus számológépek gyártását.

Alföldi István szerint az Informatika Történeti Kiállítás várhatóan a jövőben is rendszeresen ad helyet időszaki kiállításoknak, e sorozat első állomásának tekinthető a Számolj utána!

Az ismeretterjesztést segíti, hogy az időszaki kiállításhoz kísérőkiadvány is készült, amely az NJSZT oldalairól bárki számára letölthető (http://njszt.hu/neumann/hir/20160302/meghivo-a-szamolj-utana-mechanikus-szamologepek-a-tol-c-ig , http://ajovomultja.hu/meghivo-a-szamolj-utana-mechanikus-szamologepek/ közvetlen link: http://njszt.hu/sites/default/files/szamolj_utana_mechanikus_szamologepek_a-c-ig.pdf ). Korábban, az állandó kiállításhoz kapcsolódóan, már átfogó informatikatörténeti könyvet is megjelentetett az NJSZT, amely a kiállítás helyszínén, a  szegedi Agora könyvesboltjában megvásárolható (http://ajovomultja.hu/konyv/ ).

11:30-tól, az ünnepélyes megnyitón Alföldi István köszöntötte a nagyszámú érdeklődőt, majd Képes Gábor, az NJSZT főmunkatársa tartott kultúrtörténeti előadást. Neumann János munkatársától, Herman H. Goldstine-től idézve emlékeztetett a számológéptörténet elfeledett egyéniségére, Wilhelm Schickardra – és a számológépek Pascaltól induló evolúciójára. Az NJSZT egykori főtitkára, a magyar informatika egyik úttörője, Kovács Győző gyerekkorára való visszaemlékezését idézte, amelyben a híres informatikus édesapja könyvelési szakértői tevékenységére emlékezett. A huszadik század közepén a könyveléshez kapcsolatos számolásokat fejben végezték és ellenőrizték. „Ha csak egy Odhner összeadónk lett volna, akkor bizony hónapok kulimunkájától szabadultunk volna meg – de nem volt” – írta Kovács Győző.

Képes Gábor előadását azzal zárta, hogy maga a computer szó eredetileg a számológépeket kezelő matematikusok, munkatársak megnevezése volt, majd John Vincent Atanasoff nevezte el így, a világos elsőként, elektronikus számológépét.

A megnyitó végén Kürti Sándor személyes emlékeket idézve mutatta be a kollekció begyűjtésének kalandos történeteit.

A Számolj utána! kiállítás Szegeden, (Szent-Györgyi Albert Agora, Kálvária sgt. 23.) az Informatika Történeti Kiállítás részeként várja a látogatókat.

Nyitva tartás és további információk: http://ajovomultja.hu/kapcsolat/?lang=hu_HU

A Fontos kollekciót mentett meg a feledéstől az NJSZT bejegyzés először a Galaktika.hu jelent meg.

Tavaly októberben jelent meg a Monthly Notices angol csillagászati szaklapban egy sokszerzős részletes tanulmány (a szerzők között jó néhány magyar csillagász is szerepel) a KIC 8462852 jelű távoli csillag különleges fényváltozásairól. A csillagot – sokezernyi társával együtt – a Kepler űrtávcső figyelte folyamatosan 2009 és 2013 között. A gigantikus mennyiségű fényességadat feldolgozását szakemberek irányításával amatőrök végezték. (A cikk első szerzője Tabetha Boyajian csillagász a Yale egyetemről, ezért a csillagot nem hivatalosan „Tabby csillaga” néven is emlegetik.) A szerzők minden elképzelhető természetes magyarázattal megpróbálkoztak, hogy értelmezzék a csillag különleges viselkedését, de gyakorlatilag eredménytelenül. Alig egy hónappal később Jason Wright a Pennsylvania Egyetemről felvetette, hogy a csillag körül keringő mesterséges megaszerkezetek (Dyson-szféra-darabok?) okozhatják a jelenséget. Az ötlet nagy vitát váltott ki szakmai körökben, de különös módon a magyar médiavilág alig érdeklődik a téma iránt, pedig véleményem szerint a híres „Wow!” jel 1977-es észlelése óta nem volt a SETI szempontjából ennyire fontos és ígéretes csillagászati megfigyelés.

Két rejtélyes elsötétedés

Miről van szó tulajdonképpen? A Kepler űrtávcső az ég egy kiválasztott szegmensén főleg azért mérte folyamatosan a csillagok fényességét, hogy kiválassza azokat a jellegzetes fényességcsökkenéseket, amelyeket a csillag valamelyik bolygójának elhaladása okoz. Ilyenkor ugyanis a bolygó eltakarja az egyébként egyenletes fényű csillag korongjának egy részét. A fénycsökkenés maga jellegzetes alakú, és periodikusan visszatér, így ezzel a módszerrel már exobolygó-jelöltek ezreit sikerült felfedezni.

Más természetű okai is lehetnek egy csillag fényváltozásainak, de ezeket a csillagászok meglehetősen pontosan ismerik. A KIC 8462852 átlagos, nem fiatal, F3 típusú csillag, amely másfélszer nagyobb a mi Napunknál. Távolsága 1500 fényév. Ismert kísérője nincs, de egy halvány csillag látszik a közelében, amelyet meggyanúsítottak, hogy gravitációjával megzavarhatta az esetleg a csillag közelében mozgó égitesteket. De mielőtt az értelmezési kísérletekkel foglalkoznánk, lássuk, hogy tulajdonképpen mit fedeztek fel Tabby és társai!

A KIC 8462852 csillag fénygörbéje 2009 és 2013 között. Feltűnő a két éles minimum (elhalványodás) a görbén.

Mint az ábrán is látható, a 800. nap körül, 2011-ben hirtelen lecsökkent, majd újra visszatért a csillag eredeti fényessége. A jelenség kb. egy hétig tartott. 2013-ban, az 1500. nap környékén még feltűnőbben csökkent, majd szabálytalanul ingadozott a csillag fényessége. Ez a jelenség több hónapig elhúzódott. Az első esetben 15%-kal, a másodikban több mint 20%-kal csökkent a csillag fényessége, ugyanakkor a minimumok előtt, között és után a csillag legfeljebb a szokásos, minimális ingadozást mutatta. Ezek után a csillagászok számára evidensnek tűnt, hogy a fénycsökkenés okozója csak a csillaghoz közel elhaladó egy vagy több hatalmas égitest, esetleg porfelhő lehetett. De miféle? A szakemberek hosszú időn keresztül analizálták a méréseket (hozzávéve infravörös megfigyeléseket is), de a felmerült ötleteket sorra el kellett vetni. Például, nem találtak bolygókat vagy porkorongot a csillag körül. Az infravörös sugárzásban sem lépett fel érdemleges növekedés a jelenség idején, pedig porfelhő esetén ennek lennie kellett volna.

Utolsóként az a megoldás merült fel, hogy a csillag körül hatalmas üstökösökből álló raj haladt el, amelynek pályáját egy közeli csillagelhaladás zavarhatta éppen a megfigyelések időszakában a Tabby csillag közelébe. Azonban egy ilyen esemény rendkívül valószínűtlen: valaki kiszámította, hogy ehhez legalább 650 ezer darab(!), egyenként 200 km-s üstökös áthaladását kell feltételezni megdöbbentően rövid idő alatt.

A fénycsökkenést a csillag előtt elhaladó hatalmas üstökösraj okozná? (Nem megfigyelés, csak elképzelés.)

A felfedező csillagászok a Kepler űrtávcső mérései segítségével 150 ezer csillag fénygörbéjét analizálták, de hasonló jelenséget nem találtak. Ahogy a bevezetőben említettük, már Jason Wright 2015. október közepén felvetette, hogy mesterséges „megastruktúrák” keringhetnek a csillag körül, amelyek néha eltakarják annak jelentős részét. Hivatkozott Dyson régi ötletére, mely szerint egy szupercivilizáció megkísérelheti csillagának teljes energiáját egy, a csillag köré telepített gömb („Dyson-szféra”) segítségével begyűjteni; lehet, hogy Tabby csillaga körül egy ilyen épülő vagy szétesőben lévő Dyson-szféra darabjai keringenek. Maga a civilizáció vagy létezik még, vagy nem. Egyes SETI-kutatók persze azonnal megkísérelték rádiójelek vételét a csillag irányából, de eredménytelenül. Voltaképpen nem is várható, hogy ilyen „üzenetek” érkezzenek éppen most egy 1500 fényév távolságban lévő csillag felől. Viszont a felfedezés óta bekapcsolódtak a csillag megfigyelésébe más földi és égi távcsövek is abban a reményben, hogy talán sikerül sokféle műszerrel elkapni egy ilyen újabb elsötétedést, ami segíthet az értelmezésben.

A csillag fénye folyamatosan gyengül?

Más csillagászati vizsgálatok is folynak, sőt az egyik közülük idén januárban újabb meglepő eredménnyel szolgált. Bradley Schaefer a Louisiana Egyetemről száz évre visszamenőleg végigvizsgálta a csillagról és környezetéről a Harvard csillagvizsgálóban 1890 és 1989 között készített felvételeket, majd szisztematikusan és gondosan újramérte rajtuk a Tabby csillag fényességét. Az eredmény az volt, hogy e száz évben a csillag fényessége folyamatosan csökkent, jelenleg már 0,165 magnitudóval (mintegy 20%-kal) halványabb, mint volt a 19. század végén. Ez látszólag csekély fénycsökkenés, de szokatlan és értelmezhetetlen. Schaefer, akit sokan támadtak a használt módszerek miatt, eddig eredményesen verte vissza a kollégák kritikáit. Tehát újabb rejtély is van a látóhatáron.

Mesterséges eredetű megastruktúrák elhaladása a csillag előtt? (Ugyancsak elképzelés.)

A csillagászok sokféle változó fényű csillagot ismernek és tanulmányoznak évtizedek óta. Tabby csillaga azonban annyira különleges, hogy megérdemli a figyelmet. Kétségtelen, a csillagászok túlnyomó többsége joggal vonakodik attól, hogy idegen civilizációk hatásának tulajdonítsa egy csillag szokatlan fényváltozásait, hiszen sok esetben sikerült már bizarr égi jelenségekhez természetes magyarázatot találni (lásd például a pulzárok felfedezését). De szerintem az a tény, hogy eddig minden esetben így történt, egyáltalán nem jelenti azt, hogy minden „nem természetes” magyarázatot, mint lehetetlent, azonnal el kell vetni. Dolgozzunk a rejtély megoldásán, és türelemmel várjuk ki a végét!

Dr. Almár Iván

A Technikai civilizáció nyomai egy távoli csillag körül? bejegyzés először a Galaktika.hu jelent meg.

Egy közös európai és orosz küldetés, az ExoMars keretein belül a vörös bolygó légkörét és az életre utaló jeleket kutatnák egy műhold és egy felszíni marsjáró segítségével.

Március 14-én indult útjára Bajkonurból a küldetés első két eleme, a légköri nyomgázokat kutató műhold (TGO – Trace Gas Orbiter), és egy Schiaparelli névre hallgató landolóegység, amely sok tudományos mérőműszert ugyan nem tartalmaz, sokkal inkább a leszállás egyfajta próbájaként fog funkcionálni.

A két egység hét hónapon keresztül utazik majd a Mars felé, ahol október 16-án különválnak, és elkezdik saját feladataikat végezni. A TGO elliptikus pályájáról légköri fékezéssel lassul majd egy 400 km magas körívre, míg a Schiaparelli három nappal később leszáll.

A biológia jelei

A nyomgázok a légkör azon összetevői, amelyek 1%-nál alacsonyabb arányban vannak jelen. Tipikus példa erre a Földön az argon, vagy a legnagyobb üvegházhatású gáz, a víz. A mostani kutatást egy korábbi, 2004-es mérés miatt kezdeményezték, amikor az Európai Űrügynökség (ESA) Mars Express műholdja váltakozó mennyiségben metánt fedezett fel a legközelebbi szomszédunk levegőjében. Mivel az geológiai szempontból nagyon rövid életű gáz, minden bizonnyal kell valahol lennie a felszínen valaminek, ami kibocsáthatja: ez lehet kémiai, de biológiai eredetű is.

A TGO a korábbinál három nagyságrenddel pontosabb adatokat lesz képes mérni, így bárhogy is lesz, mindenképpen érdekes eredmények születnek: ha kémiai folyamat a felelős, akkor az aktív vulkanikus tevékenységre utal, amely létfontosságú lehet a prebiotikus körülmények kialakításában, ha pedig ez kizárható, akkor pedig egyre több jel fog mutatni a létező marsi élet felé.

A légköri kutatásokon kívül képi megoldásokkal felszíni vízjégmezőket is keresni fognak, amely kijelölhet későbbi leszállóhelyeket. Az ExoMars keretein belül 2018-ban az űrügynökségek ugyanis egy marsjárót is elindítanak majd, annak érkezése után a TGO fog felelni annak kommunikációjáért és adatátviteléért is.

Gyűrődési zóna

A Schiaparelli mindeközben azért felelős, hogy a légkörön áthaladva sikeres landolást hajtson végre, és a leereszkedés közben mérjen adatokat, valamint hogy demonstrálja a rendszer működőképességét, hogy a későbbi modulok is sikeresen földet (vagyis Marsot) érjenek.

Az egység először a légköri súrlódásnak köszönhetően lassul le jelentősen a nagyjából 21 ezer km/órás sebességről 1700 km/órára, ahol már kinyithatja ejtőernyőit. Amikor ezek segítségével 240 km/órára lassul, elhagyja az ernyőket, és innentől kezdve apró rakéták segítségével közelíti meg a felszínt. Egy radar segítségével folyamatosan méri a magasságát, majd két méteren lebeg egy kicsit, és onnantól kezdve szabadesésben zuhan. A műszereket leérkezéskor egy úgynevezett gyűrődési zóna védi meg a komolyabb ütéstől, amely technológiát az autókban is használják az ütközések erejének tompítására.

Az első két modul tehát már sikeresen úton van a vörös bolygó felé, de még mindig hosszú út áll előttük, és természetesen a kritikus landolás és keringési pályára állás feladata. Reméljük, a sok mérnök számításai jól jönnek ki, és – ahogy a szakmában többen viccelődtek – nem kell majd később EndoMarsra keresztelni a küldetést.

A Európa is a Marsra megy bejegyzés először a Galaktika.hu jelent meg.

Elsőre április 1-jei tréfának tűnt, de számos fotót, videót és cikket átböngészve úgy tűnik igaz a hír: egy hongkongi designer, Ricky Ma saját robotot készített magának, ami kedvenc színésznőjére, Scarlett Johanssonra hasonlít. A 42 éves férfi elmondása szerint gyermekkori álmát váltotta ezzel valóra. Kisfiúként animációs filmeken nőtt fel, imádta a robotos sztorikat, és már ekkor elhatározta, hogy ő maga is építeni fog egyet.

Ricky Ma, aki  teljesen egyedül tanulta ki a robotgyártás mesterségét, 50 ezer dollárt fordított a gépezet elkészítésére. A szerkezet váza 3D nyomtatással készült, a bőrt pedig rugalmas szilikon helyettesíti. A teljes kivitelezés másfél évig tartott, a lakásának az erkélyén.  A gépet Mark 1-nek nevezte el, és elmondta, hogy egy hollywoodi hírességről mintázta, ugyanakkor nevet nem volt hajlandó elárulni. A kész alkotást látva azonban teljesen egyértelmű, kiről van szó.

A robot reagál néhány előre beprogramozott kifejezésre. Ha például azt mondjuk neki, “gyönyörű vagy”, elmosolyodik, majd nevet és megköszöni a bókot.

Ricky Ma azt tervezi, hogy könyvet ír a teljes tervezési és építési folyamatról, hogy ezzel segítse a hozzá hasonló lelkes amatőröket.

Nemrég megjelent, Lilian című kötetünkben egy japán cég titkos szolgáltatást nyújt gazdag emberek számára: képesek lemásolni bármelyik hírességet, hogy ügyfelük eltölthessen velük egy-két hetet valamelyik egzotikus nyaralóhelyen. További részletek…

A Scarlett Johanssont imitáló robot egy rajongótól bejegyzés először a Galaktika.hu jelent meg.

A Panasonic futurisztikus külső vázakkal erősíti meg a fizikai munkásokat, hogy a természetes mozgásukat gépek segítsék, sőt, egy a mangából is ismerős koncepcióra, a mechákra is létrehoztak egy prototípust.

A kiborg kifejezést még a hatvanas években kezdték el használni a sci-fi irodalomban gépekkel kisegített emberek jelölésére, de már Edgar Allen Poe is írt egy rengeteg protézissel rendelkező emberről egy 1843-as novellájában. Azóta a szó már olyan külső csontvázakra (exoskeleton) is utal, amelyek nemcsak elvesztett végtagokat pótolnak, hanem egy teljesen egészséges ember erejét növelik meg. Ilyen „ruhákkal” szereli fel a Panasonic a futószalagok mellett dobozokat emelő munkatársakat.

Az AWN-03 például abban segít, hogy a dolgozók nehéz tárgyak emelgetése közben ne erőltessék meg túlságosan a hátukat. Lehajolás közben a berendezés érzékeli, ha szükség van a munkájára, és egy motor segítségével ellenkező irányba húzza a hátat és a combot, így akár 15kg-mal is csökkentve a használója hátára nehezedő terhet.

A másik eszköz azok számára lehet hasznos, akik sokat sétálnak, vagy másznak meg meredek emelkedőket. A PLN-01, becenevén Ninja a combok mentén segít lekövetni az izmok természetes mozgását, de apró motorokkal megerősítik azt, így az ember sokkal többet sétálhat, mielőtt elfáradna. A videóban egy favágót mutatnak, aki így mászik a hegyre, de nem túlzás elképzelni  a fejlesztés harcászati alkalmazását is. A tervek szerint ennek a modellnek egy olyan változatát is ki akarják fejleszteni, amely már a karokra is rögzíthető, hogy mind a négy végtagon csökkentse a terhet.

Ezeken felül gépekkel segítik az idősgondozást is: egy új szerkezetük például úgy segít felkelni az ágyból, hogy közben nem dolgozik túl sokat a felhasználó helyett, így elkerülhető a segítségre szoruló idősek körében oly gyakori izomsorvadást is. Ez ugyanis kifejezetten a robotsegítőknél különösen sokszor előfordul, hiszen azok fáradhatatlanul mindig fel tudják emelni a teljes testsúlyt is, így az illető nem használja rendesen a saját izmait.

A videó egy rövid pillanatra megmutat egy olyan prototípust is, amely már jobban hasonlít a számítógépes játékokból, valamint mangákból és animékből ismert belülről irányított robotra. Itt a pilóta négy szenzor segítségével (kettő a kézfejeknél, kettő a lábfejeknél) irányíthatja a szerkezet húsz különböző motorját, amely így leköveti a benne mozgó ember mozgását – pont úgy, ahogy azt a Mátrix trilógiában, az Avatarban és még tucatnyi más filmben láttuk.

Manapság sok jóslatot hallani arról, hány millió munkahely fog megszűnni az elkövetkezendő tíz-húsz évben a robotok miatt. Ezek a fejlesztések talán megnyugtathatnak néhányakat: lesznek olyan gépek is, akik közvetlenül a kétkezi munkát segítik ki, ahelyett hogy teljesen kivennék az ember kezéből.

A Kiborgok a futószalag mellett bejegyzés először a Galaktika.hu jelent meg.

Japánban mindig is nagy hagyománya volt a vasútnak, és tisztelet övez mindent, ami a kötött pályás tömegközlekedés e szegmenséhez köthető. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a 2007-ben veszteséges Wakayama vasúttársaságot szempillantás alatt nyereségessé tették egy macska-állomásfőnök kinevezésével. És a híres japán szuperexpresszről, a Shinkanszen-ről még szót sem ejtettünk…

A japánok 2018-ra ismét vasúti őrültséggel készülnek, precizitásukat és munkaszorgalmukat (mely leleményességgel párosul) alapul véve pedig kijelenthető, hogy amit elterveznek, az meg is valósul. Két év múlva ünnepli ugyanis 100. születésnapját a Seibu vasúttársaság, melynek alkalmából új dizájnnal ruháznának fel több szupervonatot. Az elképzelés szerint ezek a vonatok a kaméleonok fő tulajdonságát öltenék magukra, vagyis a lehető legjobban beolvadnának a környezetükbe. Az első szériában hét darab, egyenként nyolc kocsival rendelkező vonat gyártása kezdődik el (az ember nagyságú robotot is gyártó Hitachi által!), melyek oldalán félig áteresztő, és tükröződő fóliarétegekkel vonják be, a sarkokat lekerekítik, az utasteret pedig nappaliszerűen alakítják ki, amely otthonosabb légkört teremt majd az utazóközönség számára.

Nishizava Rjúe és Szedzsima Kazujo

Mindezek megtervezésével pedig azt a Szedzsima Kazujót bízták meg, aki építészeti körökben nem akárki, a tokiói SANAA építészeti stúdió alapítója és tagja. 2010-ben társával, Nishizava Rjúe-vel Pritzker-díjjal lettek kitüntetve; épületeik New Yorkban és Londonban is készültek. (Ráadásul az ő terveik szerint épül meg a Városligetben a Nemzeti Galéria is, amelynek megnyitását 2019-re tervezik, és így fog kinézni:

Szedzsima kaméleon-ötlete, amellyel az eddigi rikító színű vonatokat akarja kiváltani a környezettudatosság nevében, igen népszerű lett világszerte. És már csak két évet kell várni rá!

A A sztárépítészek és a gyorsvasút bejegyzés először a Galaktika.hu jelent meg.

Egy programozócsapat algoritmusokkal vizsgálta a holland aranykor legjelentősebb festőjének portréit, hogy modern technikával egy új festményt hozzanak létre.

Két holland múzeum mellett a Delfti Műszaki Egyetem, az ING és a Microsoft közreműködéséből jött létre az a projekt, mely a 347 éve elhunyt festőzseni munkásságát tisztán algoritmusok alapján próbálja meg felidézni.

Az arc felépítése

Mindenek előtt össze kellett gyűjteniük azokat a jellegzetességeket, amelyek kiemelik Rembrandtot a festők soraiból. Megvizsgálták részletesen 3D-szkennelt képeit, de ahol ilyen nem állt rendelkezésre, digitálisan rögzített alkotásokat is feljavítottak, deep learning mesterséges intelligencia technológiával.

Ezek után eldöntötték, hogy milyen képet kellene festenie a robotművésznek, hogy passzoljanak az életműbe: egy 30-40 éves fehér férfi portréja mellett döntöttek, akinek van arcszőrzete, kalapot, és fehér gallért visel. Ezek után az ehhez hasonló festményeket analizálták, megvizsgálták milyen egy tipikus Rembrandt-szem, Rembrandt-orr vagy Rembrandt-fül.

Ezek után már csak az arányokat kellett megtalálniuk, hogy felépítsenek egy fiktív modellt, akiről a kép készülhet.

Térbeli képek

Természetesen az igazi festmények nem csupán kilapított kétdimenziós képek, mint a mai digitális változataik. Rengeteget ad hozzá egy műhöz, hogy milyen ecsetvonásokkal mennyi festéket vitt fel az alkotó a vászonra.

Ezért hát professzionális 3D-modellt készítettek az elkészült képről, ahol milliméterre lebontották, hol milyen vastag a festékréteg, úgy, hogy a végeredmény azt imitálja, ahogy a mai tudásunk szerint maga a mester használta az ecsetet az arc felépítésére. Ezután speciális tintával és egy 3D nyomtató segítségével rétegenként építkezve megalkották a kézzel fogható képet.

Művészi robotok

Természetesen a végeredmény komoly filozófiai kérdéseket is felvet: ha pusztán algoritmusokkal, a korábbi munkát analizálva képesek vagyunk létrehozni egy olyan alkotást, amely kísértetiesen emlékeztet az igazi festő korábbi munkáira (és talán néhány művészettörténész-hallgatót akár félre is tud vezetni), akkor életre keltettük a régóta halott alkotót?

Mikor jön el majd az a pont, amikor a robotok nemcsak a korábbi stílust utánozzák, hanem képesek lesznek az életrajz alapján „továbbgondolni” az alkotást, és bemutatni, milyen lett volna, ha például Van Gogh megéri hatvanadik, századik, kétszázadik születésnapját is?

Luddita művészek

Múlt hónapban japán fejlesztők tizenegy novellát adtak be egy helyi irodalmi pályázatra, amelyeket szinte teljesen robotok írtak – a programozók csak a történet néhány alaphelyzetét adták meg, mint például az időt, a szereplők számát és nemét, vagy a helyszínt.

Ugyan nem jutottak közel ahhoz, hogy az emberi versenytársakat legyőzzék (úgy sem, hogy a zsűri nem tudta, melyik novellákat írták a gépek, bár A nap, amikor egy robot novellát írt cím esetén valószínűleg nem volt nehéz kitalálni), de mégis ijesztő képet festhet arról, milyen munkákat lehet majd a jövőben helyettesíteni a mesterséges intelligenciával.

Már a kora 19. század óta visszatérő motívum a munkáslázadás a gépekkel szemben: a korabeli ludditák a gyárakra támadtak, hiszen az új gőzgépek fölöslegessé tették korábban értékelt munkájukat.

A mai világban érthetően aggódnak a sofőrök például, akik munkáját egyre biztonságosabban képesek végezni az önjáró autók, de lehet, hogy a művészeknek sincs okuk a nyugalomra? Vajon képes lesz-e a robot valódi érzelmeket átélni, és azokat kifejezni a művészet által, vagy megmarad-e ez az utolsó területnek, ahol a robotok egyszerűen képtelenek lesznek minket utolérni?

A Robotként éledhet újra Rembrandt bejegyzés először a Galaktika.hu jelent meg.

A tudomány világa egyre erősebben próbálja az egykor fantasztikumnak tartott elképzeléseket megvalósítani, aminek legtöbbször a geek-kultúra örvend tiszta szívből. A 21. századra elértünk egy olyan technikai fejlettséget, melynek köszönhetően számos csodálatos dolgot készíthetünk, fejleszthetjük az orvostudományt, űrkutatást, és sajnos a hadászatot is. Az átlagosnak mondható otthonok mára már komoly számítástechnikai eszköztárral vannak felszerelve, mint például széles sávú internetkapcsolat, okostévék, okostelefonok, okoshűtők, játékkonzolok. Mindez alig néhány évtizede még bőven az SF elképzelt világában volt felfedezhető, űrhajók belsejében.

A 21. század tudománya képes elég komoly előrejelzéseket tenni a jövőre nézve, noha ez korántsem áll kapcsolatban időutazással, vagy látnoki képességekkel. A Moore-törvény értelmében nagy valószínűséggel ki lehet számolni az elkövetkezendő évek technikai fejlődését, mely szerint az integrált áramkörök összetettsége körülbelül 18 hónaponként duplázódik. (Bővebben a Moore-törvényről itt)

Most nézzük meg ezt a gyakorlatban. Mit jósolnak nekünk a 2025-ös évre?

1. Az 1000$-os agy

2025-re már elérhetővé válik egy olyan – ezer dollárba kerülő – szuperszámítógép, mely képes kiszámolni a másodpercenkénti 10^16 ciklust (10,000 trillió ciklus/másodperc), ami egyenlő az emberi agy feldolgozó sebességével.

2. A trillió-szenzoros gazdaság

Az Internet of Everything (dolgok, „minden” internete) meghatározza az összes eszköz, ember, folyamat és adat közötti kapcsolatot a hálózatokban. 2025-re az IoE meghaladja a százmilliárd összekapcsolt eszközt, amely legalább egy tucat – ha nem több – szenzorral gyűjti majd az adatokat szerte világból, s küldi azokat tovább. Ez egy olyan „trillió-szenzoros gazdasághoz” vezethet, amely egy nagyszabású adatforradalommá alakulhat, ami messze felülmúlja képzeletünket. A Cisco legújabb felmérése szerint az IoE nagyjából 19 trillió dollárnyi új értéket fog generálni a piacra.

3. Tökéletes tudás

Erősen egy tökéletes tudású világ felé haladunk. Ez azt jelenti, hogy a trillió-szenzoros adatgyűjtés (önműködő autók, műhold-rendszerek, drónok, testünkön viselhető kiegészítők, fényképezőgépek) segítségével  képesek leszünk gyakorlatilag bármit megtudni, amit akarunk, ahol akarjuk, és lekérdezhetünk bármilyen adatot, hogy megkaphassuk kérdéseinkre a válaszokat a világ bármely pontján.

4. 8 milliárd összekapcsolódott ember

A Facebook, SpaceX, Google, Qualcomm és a Virgin globális kapcsolatot kíván az összes ember számára elérhetővé tenni, nagyjából 1 megabit/másodperces sebességgel.

Az eddigi három milliárd „kapcsolódott” emberhez még öt milliárd fogyasztót kell hozzáadni a globális gazdasághoz, hogy összeköthessük az egész Földet, és minden embert egy behálózó kapcsolatrendszerrel. Ez több tízmilliárd dollárral bővítené, és fellendítené a világgazdaságot. És mindezt nem a húsz évvel ezelőtti sebességgel kell elképzelni, hanem a jóval gyorsabb 1Mbps kapcsolattal, melynek segítségével elérhetővé válik a világ tömérdek információja a Google-ön keresztül, felhőről való 3D nyomtatás, Amazon webszolgálat, mesterséges intelligencia, közösségi finanszírozások, és még számos szolgálgatás, amely megkönnyítene rengeteg dolgot a Földön élő összes ember számára.

5. Az egészségvédelem bomlása

A jelenlegi egészségvédelmi intézményeket egy vadonatúj üzleti modell fogja lecserélni, amely sokkal jobb és hatékonyabb ellátást fog biztosítani az emberek számára. Ezernyi startup (Google, Apple, Microsoft, SAP, IBM, stb) fog belépni a jövedelmező, 3,8 trillió dolláros egészségvédelmi iparágba új üzleti modellekkel, melyek dematerializálják, demonetizálják és demokratizálják napjaink bürokratikus és legtöbbször nem túl hatékony rendszerét.

A biometrikus szenzorok (testünkön viselhető eszközök képében) és az MI-k saját egészségünk vezérigazgatójává tesz bennünket. A biológiai kutatások és a különböző gépek részletes tanulmányozása végül megmutathatja nekünk a rák ellenszerét, szív- és idegrendszeri betegségek titkaira derülhet fény, s ezek gyógyítása nagyban megkönnyítheti az orvostudomány jövőjét.

Robotsebészek minden alkalommal tökéletes műtétek lebonyolítását végezhetik el, potom összegekért. Mindannyian képesek leszünk „újranöveszteni” szívet, májat, tüdőt, vesét, amikor szükségünk van rá, ahelyett, hogy egy donor halálára várnánk.

6. Virtuális valóságok

Dollármilliárdokat fektetett be a Facebook (Oculus), Google (Magic Leap), Microsoft (Hololens), Sony, Qualcomm, HTC, hogy egy új generációs kezelői felületet, megjelenítést tárjon a fogyasztók elé. A képernyő, ahogy ma ismerjük (telefon, számítógép, TV), meg fog szűnni, és átveszik helyüket a szemünkön viselhető stílusos, és divatos szemüveg-szerű darabok. Ennek eredményeképpen számos iparág fog véglegesen átalakulni, megszűnni, mint például a fogyasztói kiskereskedők, ingatlanbiznisz, oktatás, utazás, szórakoztatás.

7. JARVIS megszületése

A mesterséges intelligenciák kutatása hatalmas léptékben fog fejlődni a következő évtizedre. A 2020-as évekre Siri mindinkább a Vasemberből ismert JARVIS-ra vált át, kiterjesztett funkciókkal, képességekkel, amelyek megértik használójukat, és válaszolnak is a komplikáltabb kérdésekre. Az IBM Watson, a Deepmind és Vicarious folytatja az új–generációs MI rendszerek fejlesztését. Tíz éven belül teljesen átlagos és normális lesz, hogy saját MI-nk elolvashatja beszélgetéseinket, e-mailjeinket, vagy beolvashatja biometrikus adatainkat, természetesen roppant mértékű internethozzáféréssel. Mindez hatalmas kényelemmel társul. (Bár egyelőre nem úgy néz ki, mintha áttörést értek volna át MI-k terén.)

8. Blockchain

A bitcoin az elmúlt évek során igen nagy népszerűségre tett szert, hiszen egy magas biztonságú virtuális fizetőeszközről, úgynevezett cryptocurrency-ről van szó, amely a blockchain alapjain fekszik. A blockchain lényege nem más, mint hogy különböző értékek cseréjét teszi lehetővé, ezáltal fölöslegessé válnak a banki illetékek, díjak, azonosító eljárások. A tranzakciókat független számítógépek tartják nyilván, melyekhez bárki csatlakozhat. Ez szöges ellentéte a banki, központosított rendszereknek. Tehát a blockchain lehetővé teszi a digitális érték– és vagyoncseréket, melyek biztonságosak, és közvetlenül a felek között történik. Több tíz millió dollárt költöttek eddig a fejlesztésekre, és az olyan befektetők, mint Marc Andreesen, úgy gondolják ez egy rendkívül fontos lehetőség, hogy a különböző értékcseréket és tranzakciókat e módon gondolják újra.

Világunk folyamatosan fejlődik, és minden bizonnyal roppant izgalmas időket élünk. Hiszen még a mi életünkben olyan társadalmi és gazdasági változások következhetnek be, amelyekről eddig álmodni sem mertünk, vagy éppen egy-egy fantasztikus műben találkozhattunk hasonló találmányokkal, melyekről úgy gondoltuk: soha nem fognak megvalósulni. Az egy újabb filozofikus kérdéskört vetne fel, mennyire lesz mindez pozitív élettanilag, és mekkora mértékű visszaélések lehetnek majd, ha minden összeköttetésben lesz mindennel, de talán erről majd máskor. Mindenesetre, meglátjuk, 2025-ben mik várnak ránk!

Forrás: SingularityHUB

A Előrejelzések 2025-re bejegyzés először a Galaktika.hu jelent meg.

Az Európai Űrügynökség asztronautája, Tim Peake féléves küldetését végzi a Nemzetközi Űrállomáson. Április végén a londoniakkal együtt lefutotta a maratont – a világűrben.

Az ISS űrhajósainak folyamatos edzésre van szükségük, hogy a mikrogravitációban javarészt használaton kívüli izmaikat karban tartsák. Egyebek közt egy futógép is található az állomáson, ezt nézte ki Peake arra, hogy a legendás távot megtegye.

A súlytalanságban természetesen nagyon nehéz már csak a futópadon maradni is. Ezért egy speciális hámot használnak, amelyet mellényként vesznek fel, és láncokkal a földre van erősítve – ennek feszességét megfelelően állítgatva szimulálni tudják földi súlyukat a 400 km magas keringési pályán is.

Peake őrnagy elmondása szerint a legnagyobb nehézség mégsem ez volt, hanem az atmoszféra hiánya. Nem a tényleges légkörre gondolt természetesen, hanem arra a közösségi élményre, ami egy maratoni futáson jelen van: a szurkolókra a pálya szélén, és a rengeteg futóra, akivel együtt teljesíti a távot.

A rajt előtt a távot a Földön teljesítők is láthatták űrbéli honfitársukat, akivel együtt számolhattak vissza az indulásig. Innentől kezdve Peake-nek csak egy iPad állt rendelkezésére, amelyen követhette, hogyan nézne ki előtte az utcakép, ha odalent lenne ő is.

Egyszer már 1999-ben teljesítette a 42,2 kilométeres (azaz 26,2 mérföldes) távolságot, akkor három órára, tizennyolc percre és ötven másodpercre volt szüksége, most egy picit hosszabb, három órás, huszonöt perces és huszonegy másodperces menetidővel ért a „célba”.

Nem a brit asztronauta azonban az első, aki a maratont az Űrállomás fedélzetén teljesítette: 2007-ben az amerikai Sunita Williams a bostoni versenyen „vett részt”.

A Maraton az űrben bejegyzés először a Galaktika.hu jelent meg.

Korábbi cikkünkben bemutattuk azokat a nagyszabású előrejelzéseket a technikai vívmányok terén, melyek egy évtized múlva nagy valószínűséggel hétköznapiakká válhatnak. Most viszont maradjunk egy picit a jelenben és vizsgáljuk meg, mire érdemes a 2016-os évben odafigyelni.

Nem titok, hogy az elmúlt néhány dekádban a tudomány, és a technika jobban és nagyobb léptékben fejlődött, mint az azt megelőző évszázadok sokasága alatt összesen. Ami a hatvanas években fantasztikumnak tűnt, mára evidens, és legalább annyira hétköznapi, mint az, hogy lélegzünk. Szuperszámítógépek várják kívánságainkat, figyelik minden szavunkat, hogy kényelmesebbé, s jobbá tegyék életünket, vagy egészségünkre vigyázzanak.

A tudományos forradalom azonban a küszöbön van, sőt talán már ajtónkat is átlépte. Nézzük, miket tartogat számunkra az idei év.

Mesterséges Intelligencia

Hosszú-hosszú ideig az SF szerzők és forgatókönyv írók fantáziája zabolázatlanul szárnyalt, hogy az olvasók, nézők elé tárjanak egy olyan ember által készített mesterséges intelligenciával bíró gépet, amelynek önálló döntései, végtelen tudása, és netán érzelmei vannak. Az Apple által létrehozott hangfelismerő alkalmazás, Siri valóságra hívta az álmokat, miszerint az átlagember is rendelkezhet egy saját, virtuális asszisztenssel, akinek, még ha kezdetleges is, de van némi intelligenciája. Azóta rengeteget fejlődött, és 2016-ra a legnagyobb cégek is átvették a sémát (Google Now, Cortana, Alexa). A fent említett cégek és termékeik gyorsan és biztosan kezdenek életünk részévé válni, és alaposan behálózzák az összes okos-eszközünket. Természetesen az MI-k nem csupán a mi életünket könnyítik meg, de a világ vezetőinek, rendőrségnek, katonaságnak is nyújthatnak segítő „kezet”. A mesterséges elmék képesek a világ összes közösségi médiájából kiszűrni a csevegésekből származó fontos, esetleg terhelő információkat, analizálni azokat, majd konkrét adatot szolgáltatni az illetékesek felé. Ezeket a feladatokat az emberek nem biztos, hogy képesek lennének mind elvégezni, főleg nem rövid idő alatt.

Fejlett anyagok

Az embereket leginkább az érdekli, milyen valami kívülről, pedig a belső sokszor jobban számít. A különböző új ötvözetek, anyagok fejlesztése most éli virágkorát, s az anyagtudománynak köszönhetően rohamléptekkel menetelhet előre a technika fejlődése is. Az újabb matériák megalkotása jelentheti a következő generációk otthoni szórakozását, és eszközeinek jövőjét. Az idei év egyik leghasznosabb anyaga az újrahasznosítható thermo-műanyag. Elsőre idegennek hangozhat, pedig minden egyes nap körbevesz minket. Ha máshol nem, okostelefonjainkon biztosan láttuk már; ez az anyag adja a készülékek (legalábbis egy részük) külső vázát. A thermo-műanyag valójában nem más, mint egy szuper erős műanyag, melyet összezúzva újraformálhatóvá alakítanak, ezzel csökkentve többek között a globális szennyezést, de emellett van még néhány remek tulajdonsága.

A kijelzők is nagy változáson mehetnek keresztül a legújabb, hajlítható üveg kifejlesztésével, amely elősegíti a még változatosabb készülékek gyártását.

Végül említsük meg az eddig leginkább mitikusnak hitt anyagot, a grafént. Ez az apró, atom vastagságú erős és remek áramvezető matéria az egész informatikai világot megváltoztathatja. Mivel előállítása sokkalta olcsóbbá vált, mint korábban, idén akár elkészülhet az első grafén-alapú processzor, mely egyenes út lehet a mostaniaknál is hatványozottan erősebb számítógépek felé.

Okos tárgyak

Egyelőre még várnunk kell majd’ tíz évet a „minden internetére”, vagy a teljesen összekötött „okos otthonra”, de addig talán beérjük az okos tárgyak végeláthatatlan sorával. Mindennapi eszközeink így is gyakorlatilag bármire rácsatlakoztathatóak, és pár pillanat alatt elérhetjük a kívánt információt a világ bármely pontjáról. Ami viszont újdonságnak számíthat, az az eddigi okos tárgyak listájának bővítése. Eddigi megszokott eszközeink (telefon, tablet, távirányító, tévé, hűtő) mellé betársulnak majd olyanok is, mint az okosruhák, kávésbögrék, kilincsek, ágymatracok, fűnyírók, irodai székek és még sokan mások. Ezek mind-mind kényelmünk kielégítésére szolgálnak, és szokásaink, tevékenységeink összeegyeztethetőségében segítenek majd. Ezek használata valamilyen szinten a minőségi életvitel létrejöttét igyekeznek megvalósítani, és az általuk nyújtott információk felhasználása már tényleg csak az emberen múlik.

Robotika

Nem is tudni, az emberiség mióta álmodik olyan robotokról, amik helyettünk elvégeznék a munkát, vagy cselédként szolgálnának (eltekintve attól, hogy milyen beláthatatlan következményei lennének a társadalomra nézve, ha az ember helyett a robotok végeznék el az összes munkát) bennünket. Ezt tetézik a Star Wars népszerű droidjai (R2D2, BB-8, stb.), amiket talán minden kisgyerek (és nagy gyerek) birtokolni szeretne. 2016 ebben a témában is előrejutáshoz vezethet. Idén eljuthat az otthonokba Jibo, a szociális otthoni cuki robotka, ami hangvezérléssel működik, figyeli az emberi érzelmeket és egészen fejlett mesterséges intelligenciával rendelkezik. És még vacsorát is rendel nekünk, ha megkérjük. Elterjedté válhatnak a Pepper névre hallgató érzelmeket szimuláló, emberszerű robotok is, melyek személyi asszisztensként segédkeznek – eddig csak a Japánban. Az otthonainkba hamarosan eljutnak az értelemmel rendelkező robotok, azonban a C3PO-féle ember-kiborg kommunikációra még várunk kell.

Virtuális Valóság

Hivatalosan is elérhetővé váltak bárki számára (akik meg tudják fizetni) a különböző fejlesztők által kiadott VR (Virtual Reality) eszközök. Milliók csomagolják ki folyamatosan hatalmas szemüvegeiket, s próbálgatják azokat, természetesen videóra rögzítve, megosztva az interneten. A VR technológia azt ígéri, hogy újabb szintre emeli a szórakoztatást. E cél eléréséhez már remek úton járnak. Természetesen a fejlettebb grafikájú játékokra, és egyéb élményekre még várnunk kell, de azt hiszem elég sokan álmodtunk egy hasonlatos termékről.

Bio-védelem

A kémfilmek gonoszainak mindig van egy visszatérő védelmi mechanizmusuk, amivel igyekeznek minél jobban elrejteni féltett dollár-milliárdjaikat, ékszereiket, vagy a titkos nukleáris fegyverük tervrajzait. Ez a mechanizmus nem más, mint a retina-szkenner, az ujjlenyomat-olvasó berendezés, és egyéb biológiai jellemvonásokat igénylő biometrikus leolvasó szerkentyűk. Olyan időket élünk, hogy ezeket akár saját lakásunkban is alkalmazhatjuk. Számos mobiltelefonon, táblagépen működik már ujjlenyomat-olvasó, vagy mozgás-alapú védelmi berendezés. Azonban sok Windows 10 rendszeren már jelen van az arc felismerő szoftver is. Hamarosan elfelejthetjük a kötelező kisbetű-nagybetű kombinációkat a számokkal, speciális karakterek nélkül, mert átveszik a hatalmat a valóban egyedi jelszóval, azaz a saját testünkkel védett eszközök.

Drónok

A Galaktika 313-ban olvashatunk egy érdekes cikket, összefoglalót a drónok világáról, melyben a cikk írója, Kovács „Tücsi” Mihály kitér valós problémákra is. Például arra, mekkora veszélyt jelenthetnek az elszaporodott égi röpködők. Emiatt akár regisztrációhoz köthetik a drónok megvásárlását, ami ugyan kicsit lelassítja a piacot, de még így is egy előrejelzés szerint nagyjából egymillió darab talál gazdára idén karácsonyig. 2016 a drón éve lesz, ehhez kétség sem férhet. Folyamatosan jelennek meg az újabbnál újabb eszközök, legyen az játék, vagy valamilyen komoly katonai berendezés. Hamarosan készülni fognak olyan drónok is, melyek akár egy embert is elbírnak. Az év vége felé pedig valószínűsíthetőek lesznek a szállító, kézbesítő drónok is, illetve a különböző reklámokat sugárzó önműködő gépek is.

Tehát valóban nem kell várnunk 2025-ig ahhoz, hogy a technika elkápráztasson bennünket, idén sem maradunk újdonságok nélkül.

Forrás: www.mashable.com

A Technoforradalom 2016-ban bejegyzés először a Galaktika.hu jelent meg.

1. Boltzmann-agy

A Három sci-fi téma, amit Hollywood még nem használt bejegyzés először a Galaktika.hu jelent meg.

Azt eddig is tudtuk, hogy Japánban furcsa dolgok történhetnek. Lakói ugyanis szüntelen próbálják összekombinálni a régit és az újat, a múltat és a jelent. Őszintén törekszenek rá, hogy a lehető legmagasabb fokú harmóniában éljenek a természettel: ezt példázza, hogy nemrég feltalálták az átlátszó vonatot, mely menet közben beleolvad a környezetébe, most pedig szent hegyük, a Fuji előtt tisztelegtek egy meglepő művészeti performansszal.

A Fuji nem csak egy hegy, hanem Japán egyik ősi szimbóluma, így a hatás már önmagában garantált, hát még ha a performansz sikeres is! Az országban igen szigorú szabályok vonatkoznak a drónok használatára, ám a magánkézben lévőket nem tilos reptetni például parkokban. Egy cég, a MicroAd élt is ezzel a lehetőséggel, és húsz új drónt gyártott le, hogy részt vegyenek az eseményen. Ezekre 16.500 LED-et szereltek, és finoman összehangolták őket. Az előadást pedig tradícionális és modern zenei elemek ötvözetével egészítették ki, ahol remekül megfért egymás mellett a japán shamiszen és a modern ritmusvilág. A hatás pedig igen nagyszerűen sikerült, hiszen távolról a drónok éppen úgy néznek ki, mint a szürkületben bolyongó szentjánosbogarak.

A Drónok tánca bejegyzés először a Galaktika.hu jelent meg.

Az Alapítvány-sorozat központi eleme a Hari Seldon által kidolgozott pszichohistória tudományág. Ami akkor még futurisztikus ötletnek hatott, mára egyre inkább kezd valósággá válni.

Az első regényben ismerjük meg az öreg matematikust, aki a tizenkétezer éve fennálló Galaktikus Birodalom bukását jósolja. Egy fiatal asszisztensének elmagyarázza, hogy úgy jutott erre a következtetésre, hogy a legkifinomultabb matematikai és statisztikai elveket ráillesztette egy megfelelően nagy mintára (a kvadrilliárd főt számláló birodalomra), és ez alapján ki tudta következtetni a jövőt.

A számításai szerint a Birodalom háromszáz éven belül össze fog omlani, és azt legalább harmincezer év anarchia és szenvedés követi, mialatt egy galaktikus szereplő sem tudja kézbe venni a hatalmat. Azonban kidolgozza a Seldon-tervet, miszerint két, megfelelő helyre és megfelelő utasításokkal elhelyezett kolónia úgy befolyásolná a történelmet, hogy ez az interregnum állapot mindössze ezer évre csökkenjen. Ez lesz a két Alapítvány, amelyek történetét a regények feldolgozzák.

A statisztikát alapjául vevő pszichohistóriát a következő példával szemlélteti Asimov: egy gázfelhő egyetlen atomjának útját lehetetlen lenne pontosan megjósolni, azonban ha az összes atomot halmazként kezeljük, annak mozgása és változásai már könnyen megjósolhatók. A tudományág alapelve tehát, hogy minél nagyobb mintát kell használni, és ez alapján számítható ki a jövő – de a módszer nem alkalmazható csak egyetlen emberre.

Ha az ember már csak ennyit elolvas a pszichohistóriáról, nehéz elképzelni, hogy valaha is valóra váltsanak egy ilyen elképzelést, főleg, ha Asimov egyik kötetben sem tér ki matematikai részletekre. Azonban az elmúlt évek technológiai fejlődésének köszönhetően úgy néz ki, mégis arrafelé haladunk, hogy valóban előre lássuk a jövő történeteit, csak a sci-fi nagyágyújával szemben az ipari szereplők egyszerűen Big Data néven emlegetik ezt a területet.

A legnagyobb minták

A Big Data slágerkifejezésnek számít a technológiai újságírás terén, minden techportál a sokféle Big Data-megoldásról ír, workshopok és egész szakmai konferenciák szerveződnek az ágazat köré. De mit is jelent pontosan, és miért pont az elmúlt néhány évben bukkant fel?

A Big Data definíciója nagyjából megegyezik a pszichohistóriáéval: megfelelően nagyméretű mintából dolgozva könnyebben észrevehetőek a korrelációk, ez alapján különböző százalékos eséllyel megjósolhatóak bizonyos események.

Fontos, hogy nem foglalkozik a miértekkel, csak az összecsengő adatokkal. Nem képes megmondani miért történik valami, csak azt, hogy mekkora eséllyel következik be.

A legjobb példát talán az egészségügyből lehet hozni: a különböző digitális archívumok nagy mennyiségű információt gyűjtenek össze a páciensek tüneteiről, kórházban töltött napjaikról, gyógyszeradagjukról, stb. Egy megfelelő algoritmus segítségével össze lehet vetni hosszú időszakok adatait, és ki lehet számítani, hogy az azonos tünetekkel, betegséggel rendelkezők hány nappal a hazaküldésük után tértek vissza valami komolyabb problémával.

Így előre meg lehet jósolni, hogyha valakit ugyanolyan tünetekkel felvesznek, majd hazaküldenek, hogy X napon belül hány százalék eséllyel merülhet fel a szervezetében valamilyen komplikáció. Az orvosok még nem is feltétlenül értik, hogy mi miért történik, de ha bíznak a jóslatban, megakadályozhatják a vészhelyzetet – utána pedig a korreláció bebizonyosodása esélyt adhat arra is, hogy kiderítsék, pontosan miért következett be (vagy épp nem következett be) az az alapján kiszámolt eredmény.

A valóság felé

Még mindig fennáll a kérdés, hogy erre miért épp most jöttünk rá, ha Asimov már az ötvenes években megírta történeteit? A kulcs abban keresendő, hogy az elmúlt néhány évben robbanásszerűen elterjedtek a különböző vezeték nélkül kommunikáló szenzorok. Ezek a kis érzékelők rengeteg féle adatot képesek mérni, és azokat akár Wi-Fi-n, akár Bluetooth-on valós időben folyamatosan képesek közvetíteni.

Így nemcsak az deríthető ki például, hogy milyen állapotban vannak épp egy gyártósor gépei, vagy egy kamion alkatrészei, hanem hosszú távon összegyűjthető, hogy milyen rendellenességek előzik meg a meghibásodásokat. Így a gyártó vagy a szállítócég vezetője időben észreveheti a kicsinek tűnő változásokat, és gyorsan reagálhat, hogy elkerüljön egy nagyobb balesetet. Az okokat nem tudja, de ráér vele foglalkozni – nagyobb baj nem történt.

A cikkben eddig említett példák már-már bevett gyakorlatnak számítanak az iparban, de közgazdászok és politológusok módszeres számításokkal már azt is meg tudják mondani, mely országokban van nagyobb esély polgárháborúkra vagy kormánypuccsra, ahogy az kiderül Paul Collier: The Bottom Billion c. könyvéből.

Talán már köztünk él, épp iskolába jár a való élet Hari Seldonja, aki először fogja majd össze a rendelkezésére álló feltételeket, hogy egy megfelelően nagyméretű mintán dolgozva megjósolja a Föld lakosainak jövőjét.

A Robot könyvek idővonalától már jócskán eltértünk, és lemaradtunk a robotok feltalálásával, de lehet, hogy az Alapítvány tudományos sikereit jó húszezer évvel korábban véghez fogjuk vinni.

A Valóra válik Asimov jóslata? bejegyzés először a Galaktika.hu jelent meg.

Folytatódik Katie Paterson irodalmi projektje, a Future Library Project. Ahogy egy korábbi cikkünkben is írtuk, a mozgalomhoz számos híres író csatlakozott, köztük Margaret Atwood (A szolgáló lány meséje) és a Felhőatlasz szerzője, David Mitchell is. A „küldetés” május végén újabb mérföldkőhöz ért: Mitchell elkészült kéziratával, amit 2114-ig nem olvashat el senki.

David Mitchell egy keddi hajnalon fejezte be kéziratát, majd indult is a reptérre, hogy elérje az Oslóba induló járatot. A norvég fővárosba nem csak egy kis kiruccanásra utazott át az angol író, útja a Nordmarka erdőbe vezetett, ahol a következő száz évben írása fogja várni jövőbeli olvasóját.

Ez egy kis reménysugár a nyomasztó hírek világában, ami megerősít minket abban, hogy itt vagyunk annak a lehetőségével, hogy 100 év múlva is lesz civilizáció. Mindenhonnan azt halljuk, hogy kudarcra vagyunk ítélve, de a Future Library a mi voksunk a lehetséges jövő mellett. Elhozza annak reményét, hogy sokkal ellenállóbbak leszünk, mint hisszük: hogy itt leszünk, hogy lesznek itt fák, könyvek, olvasók és civilizáció

– mondta David Mitchell.

Még megjegyezte, hogy ez az egész projekt egy nagy megkönnyebbülés is számára. Mikor elérhetővé válik a kézirata, neki már nem kell aggódnia, hogy milyen fogadtatásban fog részesülni a műve. Azért nem hagyott minket gondolkodni való nélkül se, elárulta írása címét: From me Flows What You Call Time.

A projektet, amiben Mitchell részt vett, egy skót művész, Katie Paterson indította útjára. A Future Library keretén belül évente felfednek egy írót, akinek írnia kell a jövő számára. Az írás bármi lehet: regény, novella, vers, dráma, de akár nem fikciós mű is. A kézirat elkészültével a kiválasztott író ellátogat a Nordmarka erdőbe, hogy egy ceremónia keretében eltemethesse írását. Az odavezető utat egy az erdőn keresztül áthaladó ösvény mutatja.

A résztvevőknek még egy nagyon fontos szabályt kell betartaniuk: nem szabad beszélniük művükről és természetesen senkinek sem mutathatják meg. Viszont Oslóba kell juttatniuk egy digitális és egy fizikai példányt a kéziratból. Ezeket egy elkülönített helyiségben fogják tárolni a Deichman Libraryban (Oslo-i Közkönyvtár).

Valahol sajnálatos, hogy mi már nem olvashatjuk el kortárs íróink műveit, de ha ettől eltekintünk, csak örülhetünk, hogy ilyen formában megmarad valami korunkról a távoli jövőben.

Forrás: The Guardian

További olvasnivaló a Future Library Projectről (angol)

A 2114-ig senki se olvashatja David Mitchell új írását bejegyzés először a Galaktika.hu jelent meg.

Emlékszünk még az Eredet (Inception) című mozira? Christopher Nolan nagysikerű filmje népszerűvé tette a misztikus sci-fi thrillereket a 2010-es évek elején, DiCaprionak már Oscart akartak adni, de talán emiatt a film miatt vált igazán ismertté és elismertté Tom Hardy, Joseph Gordon-Levitt, vagy akár Ellen Page. A történet és cselekmény magával ragadó volt, csavaros, mégis érthető, felfogható. A vége pedig teljes elalélás, hiszen a nézőre bízták a készítők a végső következtetést, melyből rengeteg rajongói teória, vita keletkezett.

Azonban elérkeztünk egy olyan korszakba az emberiség fejlődésében, amely kiveheti a sci-fi jelzőt a fent említett film műfajmeghatározásából. Ugyan csupán hat év telt el a mozi óta, kutatók már képesek gondolatokat elültetni az emberi agyban.

Hasonló módszerrel már próbálkoztak pár éve a kutatók, most azonban egy japán tudósnak, Takeo Watanabénak sikerült pontot tenni a mondat végére. Egy neuro-visszacsatolásnak nevezett folyamaton keresztül képesek a vizsgált alanyt „befolyásolni”, anélkül, hogy észrevenné. Az eljáráshoz szükség van egy fMRI (funkcionális, mágneses rezonanciavizsgáló) nevű szerkezetre, melybe a páciens befekszik, és bizonyos tevékenységekbe kezd. Az agyi aktivitás természetesen végig megfigyelés alatt áll, majd a tevékenységen keresztül visszajelzéseket küldenek az alanynak. Ezután új agyi kapcsolat jön létre. Majd ezt folytatják, és megismétlik még sokszor.

Watanabe kísérlete arra irányult, hogy egy színt ültessen el az alanyok agyában. A páciensek java három napig neuro-visszacsatolási fejlesztésen vettek részt a tényleges kísérlet megkezdése előtt. Majd befeküdtek az fMRI-be, és fekete csíkos képernyőt néztek. A kísérletet végző tudósok arra kérték a résztvevőket, hogy próbálják meg szabályozni az agyi aktivitásukat. A csíkok eltűnése után a tudósok megdicsérték az alanyokat, ami pozitív visszacsatolást eredményezett (korábban nagyobb összegű pénzjutalmat ígértek a legjobban teljesítőknek). Majd az egész kísérletet 500-szor megismételtek, mindenkinél. Az alanyoknak nem lett megmondva, milyen színre kell gondolniuk, vagy, hogy mit kéne látniuk, így a külső befolyást kizártnak tekinthetjük. Azonban nem sokkal később kiderült, hogy az teljesít jobban, akinek az fMRI-ben az agyi aktivitása vörös árnyalattal jelenik meg. Ezután számos résztvevő fokozatosan jobb teljesítményt ért el, miután agyi aktivitásukkal sikerült vöröses színben megvilágítaniuk a szerkezetet; annak ellenére, hogy végig fekete-fehér képet néztek, önkéntelenül is a pirosas színnel hozták azt összefüggésbe. A vizsgálat után egyből megkérdezték a résztvevőket, hogy mire asszociáltak. A zebrától kezdve elképzelt erőszakos viselkedésig sokféle válasz érkezett. Másnap viszont sokan – akik részt vettek neuro-visszacsatolási fejlesztésen – egy függőleges csíkos képet nézve a vörös színnel kapcsolatos dolgokra asszociáltak. Pár hónappal később az eredmény szintén ugyanaz volt: akik előtte is vörösre gondoltak, most sem tették másképp bizonyos ellenőrző kísérletek után sem.

Ez hatalmas áttörést jelenthet az orvostudománynak. Watanabe szerint bizonyos rendellenességek végre kezelhetővé válhatnak. A depresszión, de akár az autizmussal küzdő embereken is segíthet ez a módszer. A placebo hatás egyelőre kizárható, de a japán kutató újabb kísérleteket fog elvégezni a továbbiakban, így akár néhány év múlva ténylegesen elültethetnek bizonyos gondolatokat az emberi agy labirintusában.

A Eredet a valóságban? Lehetséges! bejegyzés először a Galaktika.hu jelent meg.

Napjainkban egyre több hírt hallani azzal a kezdettel, hogy valamit a világon elsőként 3D-ben nyomtattak ki. Hogy könnyebben feldolgozhassuk az elkövetkező évek témába vágó információit, ideje áttekinteni, mit is tudunk a 3D-s nyomtatásról. Gyorstalpaló következik.

Mivel jómagam is csak a közelmúltban kezdtem el – épp az újabb és újabb hírek hatására – informálódni a témában, teljesen átérzem azoknak a szkepticizmusát, akik még nem barátkoztak meg a gondolattal, hogy a nyomtatás ma már nem csak pusztán a papírra vitt szövegek és képek világát fedi le. Meglepődtem, amikor megtudtam, hogy a technika gyökerei fél évszázadra is visszanyúlnak már.

A 3D nyomtatás 1955-ben érett meg gondolatként, az MIT két doktorandusza, Jim Bredt és Tim Anderson fejében. Átalakítottak egy tintasugaras nyomtatót úgy, hogy a papíron rétegeket olvasszon egymásra tinta fecskendezése helyett, és ezáltal térbeli objektum keletkezzen. Az eljáráson aztán sokan hosszú évekig tovább kísérleteztek, közülük Chuck Hull volt az, aki 1984-ben megalkotta, és 1986-ban szabadalmaztatta az első 3D nyomtatót. Ez a szerkezetet digitális adatok alapján hozott létre fizikai tárgyakat. A technológia 1989-ben került nyilvánosságra a Good Morning America című tévéműsorban. A 3D nyomtatók végül az 1990-es évek elejére váltak piacképessé, fejlődésük azóta is megállíthatatlan.

És ezen a ponton lépünk be a jelen valóságába, hiszen az ilyen módon kinyomtatható eszközök tárháza gyakorlatilag kifogyhatatlan. Ehhez ma már mindössze egy modellező szoftverre van szükség, és a nyomtatóba tölthető anyagra. A szoftverrel gyakorlatilag bármiféle formát ki lehet alakítani, amelyet az egymásra rétegződés elvén működő nyomtatók a valóságban is meg fognak jeleníteni. Az évezred kezdetén elsősorban gyakorlati hasznát próbálták meg elképzelni a 3D-s nyomtatásnak, például a gépgyártás területén, de hamar felvetődött az élelmiszerek pótlása is. Napjaink példáit csak az idei év híradásaiból is könnyedén összegyűjthetjük.

1. Dubaiban nemrég egy egész irodát nyomtattak ki 3D-ben. Ehhez a teljesítményhez 6,5 méter magas, 47 méter hosszú, 13 méter széles, gigantikus 3D-nyomtatóra, összeillesztésére pedig 17 segédre volt szükség. Az iroda 250 négyeztméteres, tehát nem egy kicsi bodegáról van szó.

2. Izom-, csont-, és porcdarabokat is nyomtattak már idén a Wake Forest Baptista Egészségügyi Központban, ezek többsége főként szivacsos szerkezetű, amely lehetővé teszi, hogy a tápanyagok behatoljanak a szövetbe, ezáltal az élő sejtek ne haljanak éhen. A darabokat aztán állatokba ültették. Hogy mennyire alkalmazkodó az implantátum, azt az is bizonyítja, hogy a műanyag szivacsok idővel lebomlottak, helyüket pedig megerősödött fehérjeszerkezetek vették át.

3. A már említett MIT (Massachussetsi Műszaki Egyetem) kutatói a szokott eljárással nyomtattak ki egy minirobotot, az újdonság azonban abban áll, hogy az eddigi elkészített alkatrészeket rendszerint össze kellett szerelni és illeszteni. Most azonban ezt az eljárást elhagyhatták a kutatók, a nyomtatási folyamat végére azonnal működő robotot tudtak megalkotni.

4. Friss hír, hogy már a rendőrségi nyomozásban is hasznossá válik a 3D-s nyomtatás. Az amerikai rendőrség a Michigan Egyetem két, biometrikus azonosítással foglalkozó kutatóját kérte fel arra, hogy nyomtassák ki egy elhalálozott férfi ujjait. A férfi telefonján ugyanis ujjlenyomatos azonosítás van, ennek feloldása pedig elősegítheti a nyomozást, hiszen az eszközben értékes adatok lehetnek a rendőrség számára.

Se szeri se száma tehát a 3D-s nyomtatás technológiájának felhasználására, legyen szó akár ételkészítésről, akár ruhanyomtatásról. Még az elsőre haszontalannak tűnő, szórakoztató felhasználásra is rendelkezésre áll egy remek példa: hamarosan bárki számára kapható lesz a 3D-s toll, amivel aztán bárki kiélheti művészeti hajlamait. Nyilván az ára a légdeszkáéval vetekszik majd, addig is egy kis ízelítő:

Hogy a távoli jövőben mit segíthet még elő az új technológia, egy következő cikkben foglalom össze.

A Gyorstalpaló a 3D-s nyomtatásról bejegyzés először a Galaktika.hu jelent meg.

Sokszor megemlékezünk a sci-fi zsáner tudományra tett jótékony hatásairól. Számtalan olyan dolgot tudnánk felsorolni, amely először egy fantasztikus író fejéből pattant ki, végül rá pár évtizedre sikerült a valóságban is megalkotni. Ilyen volt a virtuális valóság is. Hosszú évekkel ezelőtt ki-ki a maga módján képzelt el egy olyan 3D világot, amely teljesen kizárja a körülötte zajló életet, és bekerülve egy saját képre alkotott virtuális valóságba, saját szabályok lépnek életbe. A fantasztikum itt véget ér. Ugyan nem élvezhetünk maximális szabadságot egyelőre, de minden csak az időn múlik.

Az elkövetkezendő esztendőket egészen biztos a VR-szemüvegek fejlesztése fogja meghatározni, csak remélem nem fog eltűnni a süllyesztőben, mint néhány hasonló remek ötlet, amelyet nem használtak ki eléggé.

A jelenlegi VR-headseteken (HTC Vive, Samsung Gear, Oculus Rift) eddig látott játékok (tisztelet a kivételnek) csupán méregdrága demóknak tűntek. A VR-ra írt játékok a 80-as évek árkádstílusára emlékeztetnek, a tech-demo érzet pedig felemás szájízt hagy az emberben. Teljesen logikusnak tűnhet, hogy ha adva van egy nagyjából kétszázezer forintos PC-nk, plusz egy majdnem kétszer annyiba kerülő VR-headsetünk, nem egy „állj egy helyben és lövöldözz” típusú programmal szeretnénk elütni szabadidőnket. Természetesen az előző mondat le lett sarkítva, de a lényeget nagyjából lefedi.

Nyilván nem az első próbálkozásra fognak AAA-kategóriás címeket hozni, de azért egy-két kiemelkedőbb alkotás bőven elférne, hogy ne tűnjön ennyire „évente egyszer elmegyek vidámparkba, jól érzem magam, aztán megint nem érdekel egy újabb évig” érzésnek. A VR világot eddig egyértelműen a horrorok uralják, hiszen tucatnyi ijesztgetős cím érkezett már, és még egy csomó érkezik jövőre is.

Most már ejtsünk néhány szót az idei év egyik legjobban várt VR-headsetéről, a Sony által gyártott Playstation VR-ról. Sokan a Messiást látják benne, pedig van még hova fejlődnie.

Máris a PSVR kicsomagolása után szembesülnünk kellett a legfrusztrálóbb dologgal: kábelek. 2016-ban jogosan várhatja el az ember, hogy egy csúcstechnológiás szerkentyű kábé két zsinórt igényeljen. A PS virtuális valóságát számtalan helyen kell összekötögetni. Külön adaptere, processzora van, amit a Playstation 4 konzollal, majd a tévével kell összedugni. Ám a sisakból is jön egy hosszú, ám annál vékonyabb kábel, amit szintén az adapterbe kell helyezni. Az összekötések végén nem győztük hova elrejteni a kábeldzsungelt, pláne hogy folyamatosan attól kellett tartanunk, hogy felbotlunk a VR kábelében, vagy egész egyszerűen lerántjuk az egész szerkezetet az asztalról.

Ha sikerült megemésztenünk a mérhetetlen mennyiségű vezetékkel járó megpróbáltatásokat, akkor jöhet a sisak felhelyezése. A headset felvétele az ergonómiailag tökéletes kialakítása miatt igazán könnyű. Egy jókora gombot lenyomva könnyed mozdulattal ráemelhetjük fejünkre, majd a sisak hátulján lévő tárcsával beállíthatjuk fejméretünkre a szerkezetet. A szemüveg jobb alsó részén pedig az élességet tudjuk egyénileg beállítani, végül pedig teljesen úgy érezhetjük, hogy a mi fejünkre lett kitalálva az eszköz. Maga a VR könnyű viselet, húsz-harminc perc után sem válik kényelmetlenné, vagy nehézzé.

Most már ideje lenne játszani is! Amint sikerült összhangba kerülni a Playstation Camerával, és vakon matatva megtaláltuk a kontrollerünket (vagy volt valaki, aki kezünkbe adta), máris elkezdődik a várva várt élmény.

A Playstation VR Worlds lemezről válogattuk össze tesztalanyainkat, mert azt hittük, a demo lemezen lesznek a demo-jellegű játékok (logikus, nem?). Nos, a Worlds is kiváló VR élményt nyújt, de a sokszor emlegetett tech-demo hatás itt is felüti a fejét, ám annyira nem vészes a helyzet.

A kezdeti hűha-faktor még igen magas, hiszen a 3D-hatás lenyűgöző. Bárhova nézünk, hajolunk, a villámgyors érzékelés miatt tényleg úgy tűnik, hogy elutaztunk egy ismeretlen világba. A Worlds menücsarnokában válogathatunk a játékok között: mélytengeri gyönyörködés, londoni bankrablás, fejelős pingpong, aszfalt-bob, illetve aszteroidán ugrálós űr robotszimulátor. És valóban, mindegyik játéknál ott van az a bizonyos rácsodálkozás, és viszonylag hosszan kitart. Minden látványos, de nem a grafikai „értelemben”. Ne várjunk még Witcher 3, vagy Uncharted 4 szintű látványvilágot, hiszen még gyerekcipőben jár a technológia, illetve hiába az erős konzol, így is rengeteg erőforrást igényelnek az egyes játékok. A maga módján azonban így is szép a PSVR által nyújtott kép (Playstation 4 Prora már ígérik a szebben teljesítő címeket). Ha nem foglalkozunk a grafikai dolgokkal, akkor nagyon jó élményben lehet részünk. Némelyik játék engedi a Move kontrollerek használatát, ami plusz löketet adhat a virtuális világunknak.

Viszont meg kell említenem a legnagyobb negatív tapasztalatot is, amelyről sokan beszélnek, teljesen jogosan. Ez pedig a motion sickness, vagyis az a jelenség, mikor az agyunk egyszerre két mozgási információt próbál feldolgozni, belezavarodik, és émelygés, szédülés lesz úrrá rajtunk. Sajnos ez elég sokszor megtörtént tesztünk alatt. Míg a valóságban mi állunk, vagy ülünk, az egy dolog, de az agyunk nagyon nem szereti, ha közben a játékban pedig ugrunk, futunk, vagy autóban ülve száguldunk. Egy részről mi tudjuk, hogy mozdulatlanok vagyunk, de a virtuális valóság miatt úgy is érezhetjük, hogy mi igenis különböző mozgást végzünk. Az eredmény heveny rosszullét (párszor majdnem orra buktam emiatt). Ilyenkor azért érdemes néhány perc szünetet tartani. A sisak levételekor pedig előfordulhat enyhe zsibbadó érzés is fejtájékon, és néhány percnyi szédelgés is elképzelhető. Ez persze nincs kőbe vésve, emberenként eltérő lehet – valakinél egyáltalán nem is jelentkezik ez az “élmény”.

Egyelőre tehát jobb is, hogy nincsenek órákig nyüstölhető játékok, mert egy részről szerintem tesztelni kéne a szociológiai hatását is a VR-headsetnek, mert az is felvet néhány kérdést, mennyire van ez hatással a játékosok szociológiai fejlődésére, ha száz százalékban kizárják a külvilágot hosszú órákon keresztül. Illetve a motion sickness ellen sem ártana valami biztos megoldás.

Összességében a Playstation VR egy kiváló eszköz, és kimondottan kellemes játékélményt nyújt. A 3D-érzet káprázatos, a játékok élvezetesek, ráadásul a PSVR jelenleg a leginkább pénztárcabarát virtuális valóság. Ha már van otthon egy Playstation 4 konzol, akkor meg pláne, hiszen a többi VR-hoz képest majdnem feleannyiba kerül.

Mindenkinek ajánlanám kipróbálásra, aki csak teheti, hiszen eddig még nem tapasztalt élményt nyújthat a legtöbb ember számára, de ahhoz, hogy jobban elmélyedjünk a Playstation VR világában, valamivel többet kell felmutatnia. Ám szó, mi szó: eddig remekül helytáll.

 A Playstation VR-t a szegedi EuroGamerShop Konzol Szaküzlet biztosította a teszt idejére.

A Kipróbáltuk – Playstation VR bejegyzés először a Galaktika.hu jelent meg.

A Mars One egy 2012-ben bejelentett űrprogram, ami egy holland vállalkozó fejéből pattant ki kávézás közben.  A cél egyszerűen hangzik: egy állandó emberi kolónia létrehozása a Marson.

A kezdeményezésre bárki jelentkezhetett 2012-ben, és sajtóértesülések szerint volt is 200 000 jelentkező – bár a kiszivárgott adatok szerint pusztán 12 000 embert tartott nyilván a Mars One honlapja.

A program 2023-ra tervez négy önkéntes asztronautát a vörös bolygóra küldeni, és mint a 2015-ös filmben, a Mentőexpedícióban, önfenntartással képzelték el az életet.

A jelentkezőket többfordulós pszichológiai teszteknek vetették alá, amin például olyasmiket kérdeztek, hogy hajlamosak-e a kannibalizmusra  végszükség esetén vagy, hogy mennyire képesek lemondani a szexuális életükről, amíg a Marson vannak.

A bázis a tervek szerint négy különálló házikóból áll, amit a Marsra drónok segítségével akarnak felépíteni. Már egy évvel az emberek érkezése előtt a bázis alkatrészei a bolygón lesznek, hogy mire a négy bátor asztronauta odaér, már csak össze kelljen szerelniük azt.

Az asztronauták a bázisukat csak űrruhákban hagyhatják el, és a tervek szerint a Marsjáróval körülbelül 80 kilométerre távolodhatnak el majd az otthonaiktól.

A jelöltek nyolc éves képzésen vesznek majd részt a kilövés előtt, ahol a felszerelésük kezelését, javítását tanulják meg, valamint a testüket felkészítik az űr és a Mars viszonyaihoz.

Az új lakókat egyébként nem tervezik hazahozni a vörös bolygóról, ami óriási visszhangot kapott és rengeteg etikai kérdést vetett fel.  Sőt, a program nem csak morális kifogások kereszttüzébe került, hanem számos technológiai és pénzügyi ellentmondás is további aggodalomra adott okot. A program tudományos jellegét is több hivatalos közleményben elítélték, mivel tulajdonképpen laikus embereket terveznek a Marsra juttatni.

Az ambiciózus terv anyagi hátterét úgy akarják fedezni, hogy bekamerázzák a résztvevőket, és egy, az egész Földön közvetített valóságshow-t vetítenek az itthon maradottaknak, amiből a generált profitot visszaforgathatnák a befektetőknek.

Amikor az ötletet tudományos szervezetek is megvizsgálták, azt állapították meg, hogy tervvel és a kivitelezéssel is több probléma adódik.

A NASA becslései szerint egy ilyen misszió végrehajtásához körülbelül 100 milliárd dollárra lenne szükség, a szervező szerint viszont csak 6 milliárdra.

Az MIT kifogásolta a jelenleg rendelkezésünkre álló életfenntartó rendszerek megbízhatóságát. A mostani űrkirándulásaink alkalmával is tapasztalták, hogy a készülékek olyan gyakran meghibásodnak, hogy azok cseréjéhez és karbantartásához végtelen mennyiségű anyagi háttérre lenne szükség.

Az MIT szintén megbízhatatlannak tartja a létfenntartó eszközöket, amelyek szerintük 68 napon belül szivárogtatni kezdenék az oxigént, a többit pedig már el tudjuk képzelni…

Gerard ‘t Hooft, a George Washington University űrtudományos szakértője egyszerűen átverésnek nevezte a programot.

Egyéb aggasztó tényező még, ami alááshatja a program hitelességét, egyenesen a résztvevőktől származik. Az egyik kiválasztott jelentkező, Joseph Roche nyilatkozott egy Youtube videóban, hogy ugyan bekerült a legjobb száz jelölt közé, még mindig nem beszélt senkivel a programtól szemtől szemben, csak egy háromperces skype-beszélgetésen vették fel vele a kapcsolatot a szervezettől. Rochenek egyébként doktorija van fizikából és asztrofizikából, és rengeteg gondolatát osztotta meg eddig a program kivitelezhetőségével kapcsolatban. Joseph elmondása alapján a Mars One honlapján létezik egy ranglista a jelentkezőkről, és a listán úgy lehet feljebb jutni, ha a program honlapján vagy kis tárgyakat vásárolsz, vagy pedig simán pénzadományokat küldesz.

Nyugtalanítónak tűnhet, hogy a hírek, nagyrészt csak a szponzorok toborzásáról szólnak, vagy pedig önreklámozásról, például a megvásárolható új Mars One könyvükről.

Bár az ötlet és az elképzelés tényleg óriási, és bár talán egy picit elrugaszkodottnak tűnhet, most, hogy szembesültünk a dolog valódi akadályaival, nem lenne szabad feladnunk. Az űrutazás és egy másik bolygó kolonalizációja mostanában nem mozgatott meg ekkora embertömegeket, mint amikor ezt az „egyszerű” tervet bejelentették. Akár kritizálták, akár támogatták a kezdeményezést, mindenféleképpen részt vettek az évtized egyik legfelkapottabb tudományos mozgalmában. A terv megvalósítása nem feltétlenül lehetetlen, csupán rengeteg erőfeszítésbe és időbe kerül. A szervezők motivációját kellene megváltoztatni: a profitszerzés és az űrutazás sajnos jelenleg nem fér össze. Az emberségünket sem lenne szabad elfelejteni, amikor űrutazásról beszélünk. Aki felvállalja, hogy kivisz a Marsra, annak a hazatérés megoldását is vállalnia kéne.

Összességében a Mars One talán nem is annyira egy űrprogramnak, sokkal inkább egy szociális kísérletnek nevezhető. Egy tesztnek, hogy a jelenlegi technológiánk mire képes. Valamint számot ad arról, hogy mennyire készültünk fel arra az eshetőségre, hogy örökre elhagyjuk a bolygónkat. Talán ha a háborús rakétáinkat nem atombombával, hanem Mars One-os felszerelésekkel töltenénk meg, előbbre lennénk.

A Mars One: Egy beteljesületlen álom bejegyzés először a Galaktika.hu jelent meg.

Bosszantó érzés tud lenni, mikor ragaszkodunk egy általunk biztosnak tartott tényhez, mások mégis szüntelen az ellenkezőjét állítják. Vagy, amikor pontosan emlékszünk, hol hagytuk a lakáskulcsunkat, és mégsem találjuk, mert amikor korábban nem figyeltünk, máshova raktuk. Vagy éppen csalfa emlékezőtehetségünk és agyunk furcsa tréfát űzve elhitet velünk olyan dolgokat, amiről ésszerűen azt mondanánk, nem lehetséges. Az emberek egy része könnyedén elismeri, ha téved, de van egy makacs réteg is, aki soha az életben nem adna igazat a másiknak. Ilyen környezetben próbáljunk rendet rakni a Mandela effektus környékén…

Nem árt először azzal kezdeni, mi értelme volt az első bekezdésnek, és hogy mi is az a Mandela effektus.

Előre bocsátanám már a cikk elején, hogy ez a jelenség egyáltalán nincs tudományosan alátámasztva. Néhány helyen megemlítem a konteós vonatkozásait is. Tehát nem szabad teljes mértékben komolyan venni a Mandela effektust, de elgondolkodni rajta sosem árthat. Mivel a Galaktika általában bizonyított tudományos híreket szokott közölni, a fantasztikumot sosem seperjük a szőnyeg alá. Mindinkább arra buzdítanék minden Olvasót, hogy fogja fel az alábbi sorokat izgalmas SF-nek, mintsem tényeknek.

Az effektus a nevét Nelson Mandeláról, korábbi Dél-Afrikai elnökről kapta, ugyanis hozzá köthető a legkomolyabb „észlelés”. A mostani középkorú emberek nagy többsége emlékszik Mandela halálára, a 80-as években. A köztudatban a politikus börtönben vesztette életét. Sőt, rengetegen emlékeznek gyászoló özvegyére, aki megható beszédet mondott a temetésén. Ezzel a történettel csak egy a bökkenő: Nelson Mandela 2013-ban hunyt el. Többen meg mertek volna esküdni arra, hogy a nyolcvanas években látták a temetését. Mindenki egyszerre emlékezik nem megtörtént eseményekre, vagy esetleg valami más állhat a háttérben?

A jelenség a nevét egy bloggertől kapta 2010-ben, aki azóta összegyűjtött már néhány hasonló furcsaságot, amik bejárták azóta az internetet. Tehát a történet már hat éve elindult, a köztudatba pedig mostanában kezd eljutni. Külföldön neves videobloggerek egyre több videóban foglalkoznak a jelenséggel, így még több emberhez jutnak el a kollektív emlékezetet meghazudtoló furcsaságok. Az egyik legérdekesebb megállapítás magával az effektus megjelenésével áll kapcsolatban: legtöbbször csak a pop-kultúrában népszerű dolgoknál észlelhetőek az eltérések. Talán azért lehet, mert ezekre emlékezünk a legtöbben. Elképzelhetőek más, egyéb glitchek is világunkban, de azok valószínűleg annyira minimálisan érintették a köztudatot, hogy senki nem képes visszaellenőrizni azoknak valóságalapját.

A Földön élő emberek jelentős része így emlékezik a világtörténelem egyik leghíresebb mozijának ikonikus mondatára: „Luke, I am your father!”

Azonban valójában így hangzik: „No, I am your father!”

Egy szavas eltérés, mégis mindenki váltig állítja, hogy az előbbi az, amit már milliószor hallott.

Szintén Star Wars példa: ugye mindenkinek megvan, hogy C3PO jobb alsó lábszára ezüstszínű volt? Ugye, hogy senkinek nem tűnt fel? Mindenki váltig állítja, hogy mindkét lába arany a protokoll droidnak, pedig meg lehet nézni: tényleg ezüstös 3PO jobb lába.

Szintén remek példa a Monopoly társasjáték emblematikus figurája. Környezetemben megkérdeztem pár embert, hogyan emlékszik a fickóra. Megkértem őket, írják körül. Kivétel nélkül megemlítették cilinderét, bajszát, és monokliját. Ismerős, ugye? Azonban a Monopoly-férfinak soha nem volt monoklija.

A Mandela effektus hivatalos weboldalán megtalálható az eddig felfedezett összes ijesztő jelenség. De most akkor végül is mi az egész értelme? Az emberek kollektív emléktudata űz ostoba tréfát? Vagy szuggesztió hatására mindenkinek valami, részleteiben eltérő dolog ugrik be? Az összeesküvés-hívők természetesen erre a jelenségre is megfelelő magyarázattal tudnak szolgálni. Íme:

Emlékszünk még a kilencvenes évek legnagyobb rémálmára, a kerek, jubileumi év eljövetelére? Az Y2K-nak nevezett világégés szerencsére nem történt meg, de a Mandela effektus konteós hívői másképp vélekednek erről. Szerintük 2000-ben világunk elpusztult és átkerültünk egy alternatív világba, ahol nagyjából minden ugyanolyan, mint addig volt, csak néhány dolog változott meg. Azok is alig észrevehetően. Sőt, 2012-ben is apokalipszis volt, és azóta is egyre furcsább a körülöttünk zajló világ. Leonardo Di Caprio Oscar-díjat nyert, Donald Trump elnök lett… az ehhez hasonló teljesen megalapozatlan „összefüggések” már mémmé váltak, de akadnak olyanok, akik ezeket véresen komolyan veszik.

Ám viccet félretéve egy picit tényleg ijesztő a Mandela effektus.

Mostanra két, valamennyire eltérő elmélet is futótűzként kezdett el terjedni, és mindkettő népszerű téma elméleti fizikusok, hobbi-konteósok, és vasárnapi ebédet költő emberek között. Ezek pedig a párhuzamos világok, vagyis multiverzumok lehetséges létezése, illetve a roppant ijesztő felvetés, miszerint a világunk csupán egy értelmesebb faj szimulációja.

A multiverzumok kérdése már régóta foglalkoztatja a fizikusokat, és rendszerint megjelenik minden második SF műben, még ha csak érintőlegesen is. Lényegében Földünk csupán egy, a miriádnyi egyéb Föld közül, de mindegyik egy kicsit (vagy nagyon) eltér a másiktól. Elképzelhető lenne tehát, hogy párhuzamos világok között van átjárásunk, de nem tudunk róla? Sok összeesküvés-hívő szerint a CERN-ben végzett kutatások mini fekete lyukat hoztak létre, amitől képesek vagyunk portált nyitni a multiverzumba. Sajnos a párhuzamos univerzumok kérdésére valószínűleg életünk során már nem kapunk választ, de számos sci-fi alkotás elkalauzolhat bennünket egy-egy alternatív világba.

A Mandela effektus azonban köszönhető egy másik jelenségnek is, ami valljuk be, sokkal félelmetesebb, mint a multiverzum teória. Vannak kutató filozófusok, akik szerint komoly ráció van abban, hogy mi egy sokkal intelligensebb faj kvázi videojáték szimulációi vagyunk. Csupán egyszerű NPC-k (non playable characters – nem játszható karakterek) lennénk egy szuperokos földönkívüli játékában? Iszonyú belegondolni. De vajon tudják az általunk beprogramozott karakterek, hogy nem valódiak? Vagy csak egyszerű matematikai egyenletek, akik képtelenek felfogni mibenlétük súlyát? Azt hiszem túl sok volt mostanában a Westworld…

És azért vehetjük észre a Mandela effektus jelenségét, mert hiba lépett fel a Mátrixban, és gyakorlatilag bugos a szimuláció. Tudósok szerint előbb-utóbb mi is képesek leszünk létrehozni elképesztően komplex szimulációs modellt, amiben Istent játszva „uralkodhatunk” majd teremtményeink fölött. Vajon ők tudni fogják, hogy programok? Vagy megkapják a szabad gondolkodás privilégiumát, vagy annak látszatát?

Érdekes gondolatok, érdekes kérdések. Tudatos emberi lényként mindenképpen érdemes ezeken elgondolkodni, még akkor is, ha nem feltétlen hiszünk el akár egy szót is ebből a cikkből.

Ha Olvasóink közül van olyan, aki találkozott már hasonló Mátrix-hibával, vagy van saját Mandela effektus élménye, ne habozzon, tudassa velünk kommentben.

A A Mandela effektus – multiverzum, vagy hiba a Mátrixban? bejegyzés először a Galaktika.hu jelent meg.

A Mandela effektusról szóló cikk közben pár pillanatra elméláztam a különböző összeesküvés elméleteken, amelyek a mai napig izgatják az emberek fantáziáját. Ott van például a chemtrail által befolyásolt éghajlat, az illuminátusok által irányított háttérhatalom, a gyíkemberekből álló egyik-másik titkos szervezet (nem vicc, ebben tényleg hisznek emberek!), de sorolhatnám még elég sokáig az aktuális konspirációs teóriákat: földönkívüliek, lapos Föld, Ashtar kapitány, egyiptomi repülő csészealj leszállópálya (piramisok).

Összeesküvések mindig léteztek, és ez után is fognak. Néha egészen ártalmatlanok, sőt kifejezetten mókásak, de sokszor a konteósok átesnek a ló túloldalára, és brutális, szövevényes geopolitikai „titkokat” lepleznek le, majd megosztják azokat az interneten. A gyanútlan emberek, akik csak próbálják megmagyarázni a körülöttük zajló komplex világot, elhisznek bármit (értsd: szó szerint bármit), amit olvasnak. Gyakran pedig különböző weboldalak alaptalan egészségügyi „tanácsokat”, alternatív gyógymódokat osztogatnak a több kattintásért, lájkért, és talán ezek a legártalmasabb fajta konteók. Én még elhiszem a segítő szándékot is, de könyörgöm, a C-vitamin zabálása nem gyógyítja a rákos megbetegedéseket. Az efféle egyszerű, házi megoldásokat népszerűsítő oldalakat általában övezi az a tévhit, miszerint a gyógyszeripar valójában az emberek ellen tevékenykedik, a mágnások csak pénzt akarnak a több betegtől bezsebelni, minket pedig egyre csak függővé tesznek (mert ez jó nekik… gondolom).

Ezért felhívnám minden kedves Olvasó figyelmét, hogy a következő cikkben szereplő összeesküvések csupán a képzelet szülöttei, bármiféle esetleges egybeesés valódi személyekkel, helyszínekkel, eseményekkel csak a véletlen műve.

Mostanában egyre többet foglalkozok konteókkal a szabadidőmben, s nem rég fellapoztam az Összeesküvések könyve – Paranoid történelem című novelláskötetet, mely a Metropolis Media gondozásában jelent meg. A könyv előszavából kiderül, hogy az összeesküvések csupán válogatott szerzők fejéből pattantak ki. Nos, valamennyin remekül szórakoztam. Hiába tudható, hogy ezek közül egyik sem történt meg, mégis ott motoszkál az érzés: mi van, ha mégis? Még az is lehet, hogy illuminátusok írták a könyvet, akik így közlik az esetek tényszerűségét, összeesküvésnek álcázva. Hú, nem is tudtam, hogy ilyen egyszerű konteót alkotni!

A Paranoid történelem alkotásai közül a kedvencem egyértelműen a Star Wars konspirációs novella volt, melyben Lucast tudat alatt szuggerálják kínai ügynökök (Csou és Bak-ka), hogy nyugatellenes, kommunista-párti propagandát helyezzen el zseniális művében, amelytől majd az amerikai nézők átértékelik magukban a világot. Erről persze Lucas mit sem sejt, csupán felhasználja az ősi kínai tanításokat, melyek ártalmatlannak tűnhetnek. De vajon mennyit fog fel a rejtett üzenetből a közönség? A novella szerzője remekül kifejti az összefüggéseket, miért is lenne kiváló propagandafilm a Csillagok Háborúja, de erősen hiányzik az „akár meg is történhetett” hatás. Így elhatároztam, keresek olyan összeesküvés elméleteket, amelyek akár igazak is lehetnek, és van némi közük a Star Warshoz.

Nagyjából lehetetlen olyan elméletet találni, ami nem a film(ek) történetével foglalkozik. Pedig George Lucas öröksége milliókat tart lázban a mai napig, hatása elvitathatatlanul meghatározó minden generációnak. Mégsem születtek hasonló elképzelések, mint a fent említett nyugatellenes szubkontextus.

Mivel jövő héttől vetítik az első nem számozott Star Wars folytatást, a Zsivány Egyest, gondoltam összegyűjtöm a három legérdekesebb rajongói elképzelést, amelyek az elmúlt majd’ negyven évnyi filmtörténeti alapkövet övezik.

1. Darth Jar Jar

Talán az elmúlt év legfelkapottabb elképzelése, mégis egyszerre röhejes, és komolyan vehető. E szerint az elmélet szerint Jar Jar Binks, a Baljós árnyak ügyefogyott lénye valójában az egész sötét oldalt irányító manipulatív, igazi sötét nagyúr. Elsőre iszonyatosan furcsán hangozhat, sőt tényleg poénos, de az elmélet szerzője végletekig részletesen elmagyarázza, hogy miért is lehetséges a teória. Eszerint minden filmbéli fontos mozzanatot az ügyetlen gungan befolyásol, anélkül, hogy akármelyik Jedi észrevenné. Több valós tény is alátámaszthatja ezt a verziót, hiszen a Baljós Árnyak, és főleg Jar Jar kritikai bukása után át kellett írni a folytatásokat. Az eredeti történetben elképzelhető, hogy a sötét oldal vezéreként tűnt volna fel Jar Jar. Már sosem tudjuk meg. A teljes sztori angolul itt.

2. Mace Windu, a kiválasztott

A lila lézerkardos Jedi mester mindig is kicsit fura volt számomra. Nem úgy viselkedett, mint a Jedi tanács többi tagja, és valamiért őt tartottam a kedvencemnek közülük. Egy elmélet szerint Mace Windu a kiválasztott, akinek egyensúlyt kell teremtenie az Erőben. Különleges Erőhasználata, és egyedi lézerkardja is erre enged következtetni (kék plusz piros egyenlő lilával). A lila fényű szablya szintén az egyensúlyt szimbolizálja, az Erő sötét és világos oldala között. Windu a filmekben elszántan próbálja Anakint távol tartani a Jedi-tanácstól. Úgy tűnhet, hogy a későbbi Sötét Nagyúr konkurenciaként hathat rá, ezért megpróbálta minél távolabb tartani őt a Jedi Rendtől. A teória egészen más perspektívába helyezi Windut. Jobbára úgy tűnhet, hogy Mace Windut arroganciája vezette a halálba, de mi van, ha tényleg ő hozta el az egyensúlyt?

3. Mace Windu valójában nem halt meg, és ő lett Snoke

Ismét egy összeesküvés Mace Winduval kapcsolatban (érdekesebb karakter, mint elsőre gondolnánk). A sztori ott kezdődik, hogy Windu mégsem halt meg, mikor megküzdött Palpatine-nal. Az hagyján, hogy túlélte a kézlevágást, zuhanást, villámokat: ő lett a hetedik rész rejtélyes alakja, Snoke. Az előbbi pontból kiindulva, miszerint Windunak nem sikerült elhozni az egyensúlyt az Erőben, megszállottá vált. Mivel egyszerre tudja használni a sötét és világos oldal erejét, nem is csoda, hogy a halálból visszatérve Snoke-ként oltalma alá veszi Ben Solot, akiben egyszerre mutatkozik meg a két oldal vívódása. Snoke tehát lehet Mace Windu: egy megtört, öreg, megszállott Jedi mester, aki látta a Birodalom felemelkedését, és bukását. Teljes sztori angolul itt.

Ennél a három teóriánál azért jóval több kering az interneten, de felsorolásuk is végtelen időt venne igénybe. Rengeteg karakternek megvan a saját, külön rajongói elmélete, amitől csak még színesebbé teszik az amúgy is óriási univerzumot. Sajnos, mivel egyiket sem erősítette még meg senki, akinek tényleges köze is van a filmekhez, így ezek addig összeesküvés elméletek maradnak.

A Összeesküvések a Star Wars univerzumából bejegyzés először a Galaktika.hu jelent meg.